Szösszenet

Hűvös volt a hajnal. Arra ébredt, hogy csupasz karján végigvonult egy hideg fuvallat, melytől libabőrős lett. Felnyitotta szemeit, s csak a szürke sátortetőt látta maga fölött. Egy apró résen az oldallapoknál beszűrődött a narancsos reggeli napfény. Felemelte karját, végighúzta tenyerét rajta, hogy a libabőr elmúljék, majd megvakarta feje búbját. Kényelmeskedve, akár egy kiscica, fészkelődni kezdett az ágyban, oldalára fordult, s a párnát magához ölelgette, s olyan szorosan markolászta, mintha annak segítségével akarna belekapaszkodni a tovasuhanó álmokba. Szorosan lehunyta szemeit, de az álom nem tért vissza többé. Sóhajtott egy nagyot, majd hirtelen felült. Nyújtózkodott ráérősen és kényelmesen, közben a térbe engedett egy nagy ásítást, majd szemeit dörzsölgette, hogy végleg elkergesse álmai nyomait. Lassan állt csak fel a heverőről, de egyenesen a hideg mosdóvízhez kászálódott, hogy felfrissítse arcát, s elméjét. Rögtön a törülközőhöz nyúlt, de már nem tudta elérni, mert a karja félúton megállt. Hatalmas, velőt rázó sikoltás jutott el a füléig, teljesen megdermedt. Végül minden felgyorsult.

Kívülről kiabálások, rohangálások, cserepek törésének zaja, s a felfordulásnak minden nesze behallatszott. A sátorponyvát félrerántotta, hogy lássa, mi történik. A látvány még elképesztőbb volt. Nyitott fedelű teherkocsin fegyveresek tucatja érkezett, s vaktába lövöldözni kezdték a tábor tagjait. A gépfegyverek szakadatlanul zakatoltak, az elhulló hüvelyek tompán puffantak a porban. Az asszonyok a gyermekeikhez rohantak, majd fedezéket kerestek, a férfiak a családjukat próbálták puszta kézzel vagy fahusánggal, cserepekkel védelmezni a betolakodóktól. Közben megérkezett egy hasonló teher kocsi, ugancsak egy jó tucatnyi fegyveressel, akik a korábbi fegyveresekre fogták géppisztolyuk csövét, s megkezdődött az őrült vérengzés. A későbbi csoport sem figyelt a civilekre. A korábban érkezett csoport tagjai barna és szürke ruhákabn voltak, az utóbbiak pedig jellemzően feketét, vagy barna bőrt viseltek. Egy lazán szürkébe öltözött szakállas férfi kaján vigyorral az arcán megragadta az egyik sikongató nőt a hajánál fogva, s maga elé taszította élő pajzsként. Egy fekete csuklyás alak azonban mit sem törődve vele, belelőtt egy tárat a nőbe, s azon keresztül a szakállas férfiba. Mindketten holtan, széjjelszaggatva hulltak a földre. Nira végignézte kikerekedett szemekkel, s fel is kiáltott, hátha hangjával megállíthatja a kegyetlen harcost, de csak annyit ért el vele, hogy magára vonta a többiek figyelmét. A harcos rá sem hederített, de az első csoportból többen nekiiramodtak, s a sátor felé rohantak. A lány berántotta a sátor ponyvát, majd a másik végébe futott szállásának, s ott felnyitva a hátsókijáratot, távozni próbált.

Onnan kilépve azonban meglátta, hogy az egyik rongyokba bújt harcos a falhoz préselte az egyik nőt, lefogva egyik kezével a lány karjait, másikkal pedig arcon csapta, majd nyakához kapva csókolgatni kezdte. Nira a látványtól bedühödve hangosat kiáltva neki rontott a férfinak, s egy vastag fahusángot használva hátulról tarkón vágta a férfit, aki nyomban elájult. Innentől kezdve teljesen eluralta a harci vágy. Semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy mentse társai életét. A fahusánggal sokak elé vetette magát s ütötte, vágta az ellenfelet, legyenek azok bármilyen ruhában. De a harcos férfiak túlerőben voltak. Lassan már nem volt ellenfél számukra, csak ő maga.   Egyszer csak egy félszemű, borostás, izzadságtól bűzlő férfi ragadta meg a nyakánál, s a földre teperte. Nira kiabált, s erőlködött, ahogyan csak bírt, de csekély esélye volt a nagydarab férfi ellen. Többször kapott öklöst az arcára és a halántékára, forgott körülötte a világ. Ruhája megtépve, karján és mellkasán sebek éktelenkedtek. Összeszedte erejét, s tiszta erejéből beleharapott a férfi alkarjába. Az felüvöltött, felállt, majd fegyvere nyergével lesújtott a lány halántékára. Elsötétedett egy pillanatra a világ számára, de ismét öntudatánál volt. A férfi ismét le akart sújtani, amikor egy golyó átszaladt az arcán, egész testét megrázta a golyózápor, majd oldalra dőlt véresen és cafatokban. Egy fekete ruhás rohant hozzá, arrébb lökte a holttestet, s épp rávetette volna magát a lányra, amikor nyakánál fogva valaki arrébb rángatta. A lány ekkor érzékelte csak, hogy a csata zaja már elült. Már csak lépések zaja hallatszott, egy-két ember beszélgetett, vagy kiabálva utasítgatott. A férfi, ki megragadta újabb ellenfele nyakát, nem volt túl testes, szálas és jóvágású volt. Hollófekete haja lófarokban repült feje mögött, pár tincs azonban izzadtan tapadt homlokához. Felegyenesítve a megragadt férfit rákiabált az ismeretlen nyelven, majd arrébb lökte. Végül a lány elé állt, majd megvillantotta a lány felé hófehér, kisé farkasszerű fogait. Felé tartotta a karját. Nira zavartan nézett rá, de reflexből elfogatta a segítő balt. Már csak arra figyelt fel, hogy talpra állították, s megveregették a vállát. De a férfi eltűnt mellőle. A hirtelen támadt csendtől már régen sípolt a füle, de most egyre elviselhetetlenebbé vált.  Körbenézett. Hullahegyek mindenhol, sár keletkezett a kifolyt vér litereitől. A tábor minden egyes tagja halott volt, s ugyanígy jártak az első ellenséges csoport fegyveresei. A fekete ruhások közül azonban megmaradtak hatan. A legtöbben nevetgéltek, volt, aki szemérmetlenül bámulta őt rongyos hálóingjében, voltak, akik felé mutogattak, s félreérthetetlen jeleket küldözgettek felé, mit is szeretnének vele művelni. A korábbi testes férfi csukjában, az is ott volt, de arca most jól látható volt, s semmi nem volt leolvasható róla. Érzelemmentesen, teljesen komolyan állt, s figyelte a többieket. Az igen csak jóképű férfi ismét megjelent a látóhatárában, így odafordult a lány. Az osztogatta a parancsokat, és sokszor a lány felé mutogatott. Láthatóan nem tetszett a többieknek a mondandója, mert bőgésszerű hangot adtak, legyintettek, vagy eleresztettek pár fancsali fintort. Egy újabb parancsszóra mindenki felkapta a fegyverét, s a kocsi felé indultak, a csuklyás alak azonban erősen megragadta a lány karját, s őt is a járgány felé rángatta. Nira megpróbált ellenállni, kiabált, rúgkapált, de a férfi mintha meg sem érezte volna. Fogása erős és biztos volt, akár egy vasbilincs, s mintha a fájdalmat nem is érezte volna. Arcán nem futottak ráncok jelezvén gondolatait, így a lány már-már úgy gondolta, egy robottal van dolga. Oda-oda pillantott a jóképű férfi felé, aki vélhetően a csoport vezetője volt, de az csak egyszer szemérmetlenül végignézett rajta, majd többet nem foglalkozva vele beült a kocsiba. Nira egyre jobban hadakozott, nem akaródzott neki ezekkel a barbárokkal együtt elhagyni a helyszínt. Egyszer csak mindezt megúnva, a csuklyás hátracsavarta a kezét, majd bilincset tett csuklóira. Sikoltozott a lány továbbra is, így a férfi felpöckölte a száját rongyokkal. A lány sírva fakadt kétségbeesésében, hirtelen mindene sajgott, lépései ólomnehezek voltak. Folytak a könnyek a szeméből, s csak rázta a fejét, mert nem tudta elfogadni a történtek alakulását. Minden társa odaveszett, s most ki tudja, hova szállítják, s mit fognak vele művelni. Felrángatták a kocsira, s beültették a többiek közé, de mellé ült a csuklyás is. Komor, s szilárd tekintete valahogy bizarr biztonságot jelentett a lánynak. Mint egy szikla, melyre támaszkodhat, olyan volt számára a férfi. A másik oldalára került férfi szenvtelenül nézte őt. Közelről végignézett bájain, s szagolgatta a nyakát. Néha suttogva magaelé mormogott valamit, amin a többiek nevettek, s tovább záporozták szavaikkal a lányt. Semmit nem értett, de tudta, belepirulna, ha értené. Még így is zavarba jött egy-egy mozdulattól. Húzódozott az őt mustráló és szaglászó férfitól, fordítgatta a fejét, hogy ne kelljen a többiekre tekintenie, de egyszerűen nem szabadulhatott a közelségüktől. A csuklyás alak pedig mit sem törődött velük, csak ült, mint egy kőtömb, s arca is ugyanolyan kifejezéstelen volt. A kocsi elindult sűrű porfelhőt hagyva maga után. Könnyes szemekkel nézte a lány a távolba rohanó véres tábort.

Egyszer a mellette ülő férfi már nem bírta türtőztetni magát, s megragadta a lány nyakát, s  csókolgatni kezdte az állát. Nira lökdösni kezdte, próbált megszabadulni tőle, de hátrabilincselt kezeivel még inkább kiszolgáltatott volt. De ekkor a csuklyás férfi felállt, s egy hatalmas öklöst küldött a perverz arcába. Annak eltört az orra, s erősen foyt a vére. Felugrott, s egy kisebb szócsata vette kezdetét, de a csuklyás mély, kimért hangja tiszetletet követelőbb volt, mint a másiké, s hatalom sugárzott róla. Végül a törött orrú, mint vesztett kutya ült le, s mormogott magának pár valószínűleg cifra kifejezést. Többet nem ért a lányhoz, de nem vette le róla hüllő szemeit, melyben minden perverz vágya tükröződött. Nira szíve a torkában dobogott, nem tudott megnyugodni, állandóan ficergett, s bár tudta, hogy lehetetlen, mégis kétségbeesetten próbált megszabadulni bilincseitől, melyek szépen lassan véresre horzsolták csuklóját. Lassan már elszállt minden ereje. Homályosan látott a sok ütéstől és vérveszteségtől. Nem mozdult többet, csak maga elé bámult, s úgy ült, mint egy sarokba vágott rongybaba. Csend volt ekkor már a kocsin is. Csak a csuklyás szólalt meg egyszer, mély, dallamos, szívet melengető, ugyanakkor mégis érzelemmentes hangján. A lányra nézett, s neki mondott valamit. Egymás szemébe néztek, így kommunikáltak, de a lánynak fogalma sem volt arról, hogy mit mondott a férfi, s tudta, hogy ezzel tisztában van beszélgetőpartnere is. Mégis mondott valamit, mely oly fontosnak tűnt.
Egyszer csak megszólalt egy másik férfi is, s a lány döbbenten ismerte fel a kezében a saját útlevelét, amit végül a csuklyás kapott kézhez. Végignézte, s társalgott a másik férfival, akitől megkapta az iratokat. Sokszor néztek rá a lányra, ő meg csak bután nézett rájuk, ugyanakkor rémülten is, mert még mindig nem tudta, mégis mi fog vele történni.
- Noreen Sha... Shaquila.
Mondta a csuklyás, s végül a lányra nézett. Ő bólintott. Ekkor a férfi folytatta, miközben mellkasára tette a kezét.
- Sceron.
Nira biccentett, mint aki megértette, hogy most bemutatkoztak neki. A többiek is megtették, de nem tudta megjegyezni a nevüket. Egy névre koncentrált, s az a csuklyásnak a neve volt. Végül az anyós ülésre pillantva az ott ülő felé rázogatta a fejét, hogy mondják meg vezetőjük nevét, de Sceron elfordította tekintetét, s többet senki sem szólalt meg. Nira néha fészkelődött, majd hátát fordítva Sceronnak a kezét nézte, majd a férfira tekintett kérlelőn. Az megértve a kérést, megszabadította bilincseitől. A lány csuklója véres volt. Ahogy kiszabadította kezeit, kivette szájából a rongyokat, majd csuklóját simogatta. Felhúzta térdeit, s azt átölelve utazott tovább teljesen némán. Bár még egyszer megszólalt.
- Köszönöm!